Éjfélkor Párizsban (spanyol-amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2011)

 BEN

Woody Allen új filmjére a pozitív kritikák, és maga a rendező személye vezetett el. Az alkotó miatt bízni lehettt a minőségben, és utólag biztosan mondhatom, nem fizetünk fölöslegesen!

Egy újabb remek ötlet Woody Allen fejéből.

 A film ötlete remek, ilyen nagyon kevés embernek jutna eszébe. És ebbe a kevésbe Woody Allen beletartozik, ezt már sokadszorra bizonyítja. A történet középpontjában egy önbizalomhiányban szenvedő költői babérokra törő forgatókönyvíró, Gil (Owen Wilson) áll, aki szakmájában elismert és sikeres, de költőként, nos… Írt ugyan egy könyvet, de nem meri megmutatni senkinek sem. Gil éppen házasodni készül és menyasszonyával, Inezzel (Rachel McAdams) egy üzleti út keretein belül Párizsba utaznak. Gil rengeteg ihletet merít a szerelem városából, és rendkívüli titkot fedez fel egy éjszakai séta alkalmával. Minden éjjel, pontban éjfélkor, egy bizonyos autóba beszállva Gil egy másik korszakba kerül, mégpedig a 20-as évekbe, ami Gil számára mindig is az aranykor volt. És ez hozza a fordulatot a filmbe. Inez semmiképp sem akar hallani arról, hogy Párizsba költözzenek, aminek a következménye… Válás. Ezentúl  Gil magányosan járja az utcákat, ám a 20-as évek mindenért kárpótolják. Megismerkedik számos híres költővel, és beleszeret egy lányba, Adriana-ba (Marion Cotillard), és végre a művét is elolvastatja a kor híres költőivel, hátha ez visszaadja önbizalmát és életkedvét.

 Tényleg a 20-as években járunk?

 Kétségkívül igen. A filmben ugyanis gyönyörűek a jelmezek, a díszletek és minden, ami a 20-as évekre utal. Igazán hangulatos korhű zenék szólnak a háttérben, és még a színészek is visszaadják a kor stílusát játékukkal. Owen Wilson igazán passzol a kissé furcsa, ám rendkívül jólelkű, szakmájában elismert, de valami másra vágyó költő szerepébe.  A női főszereplők közül, Marion Cotillard nyújt meggyőzőbb alkotást a 20-as évek Adrianajaként, Rachel McAdams inkább csak egy tipikus amerikai nőt alakít. Mivel a film nagyon a 20-as éveket helyezi előtérbe, így a jelenben játszódó jelenet azok, amik egy nagyon pici kívánnivalót hagynak maguk után. Bár ezek a jelenetek sem rosszak, ezek nem különböznek annyira a mai filmek világától és ez kezdi a futószalag alkotásai felé vinni ezt a művet is. De a 20-as évek jelenetei szerencsére jó messze viszik a művet a futószalagtól, mert ezek szerethetőek, látványosak, és rendkívüli humorral bírnak.

 Salvador Dali és a rinocérosz!

 A kor furcsa humora is remekül tükröződik a filmben, aminek a legfőbb okozói a roppant intellektuális viccek és a rendkívül jól megírt karakterek.  A filmben rengeteg híres művész feltűnik a 20-as évekből, akik egytől egyig remekül sikerültek karakterként, és mindenkinél látszik egy-egy furcsa szokás, ami oly jellemző a régmúlt idők művészeire. A teljesség igénye nélkül, íme, néhány példa a hírességek csarnokából:  Ernest Hemingway, Cole Porter, F. Scott Fritzgerald, Juan Belmonte, Gertrude Stein, Pablo Picasso, Luis Bunuel, T.S. Eliot, Paul Gauguin, Edgar Degas. De mind közül a legjobb Salvador Dalí (Adrien Brody), a szürrealista festő volt. Dalinak egy jelenete van, de az, egy szóviccnek köszönhetően borzasztó viccesre sikerült és az a jelent annyira feldobja a filmnézést, hogy azután a filmet mindenképp a nagyon jó státuszba kell sorolni, bár ez nem meglepő a rendező életpályáját tekintve.

 Az Éjfélkor Párizsban összességében egy tipikus Woody Allen film. Rendkívül humoros, ugyanakkor messze túlmutat a romantikus komédiák műfaján. Bár nem éri el régi filmjeinek óriási színvonalát, még így is egy remekmű. Nem hosszú, a másfél óra nagyon gyorsan eltelik, és eszedbe se jut másra gondolni, mert a film leköt és még el is gondolkodtat.

 Kiknek ajánljuk?

-Művészetet kedvelő embereknek.

-Aki egy igazán jóízűt szeretne röhögni

Kiknek nem?

-Akik a művészetet gyökerestül elfojtják magukban

-Akik a pörgős, akciódús filmeket szeretik

8,5/10

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés