| Hírek : Kialakult az első elődöntő a franchise versenyen |
Kialakult az első elődöntő a franchise versenyen

A negyedik Aranyvászon verseny negyeddöntőinek feléhez érkeztünk a mai nappal, de ez a hét korántsem volt olyan izgalmas, mint az azt megelőző. A Harry Potter kiütéssel, míg a Keresztapa végig vezetve jutott a legjobb négy közé.
A Harry Potter franchise megalázó győzelmet mért a Jurassic Park-ra. A dínós franchise szégyen szemre egy percig sem tudott 10% fölé kerülni, a HP pedig majdnem négy napon keresztül állt 100%-on. A végeredmény 92-8 lett a varázslók javára.

A másik összecsapáson a Fűrészt két hosszabbítás után kiütő Keresztapa verte le a Jégkorszakot, méghozzá úgy, hogy a havas sorozat egy percig sem tudta átvenni a vezetést a legendás trilógiától. A következő körben a Keresztapa a döntőbe jutásért küzd az egyik favorit Harry Potter ellen.

Pár perce már el is indítottuk az utolsó két negyeddöntőt, ahol két hatalmas rangadó kerül megmérettetésre. A Karib-tenger kalózai a Gyűrűk ura ellen harcol, míg a Star Wars az egyetlen még álló animációs sorozatot kapta. Szavazni továbbra is a jobb oldalon lehet!

|