Hírek : Franchise verseny - G és H csoport |
Franchise verseny - G és H csoport

Vége a negyedik Aranyvászon verseny csoportköreinek, a G csoport egészen kiélezett volt, mindenki állt a csoport első és utolsó helyén is, előzgették egymást, de már megvan a végeredmény.
A G csoport borzasztó izgalmas volt, a Die Hard, a Pókember és a Mátrix eléggé otthagyták a mezőnyt egy hete, aztán a Transformers szerdán új erőre kapott, és mára megduplázta szavazatai számát, így 29%-al az élre ugrott. A második hely is öt perccel ezelőtt dőlt el, arra a pozícióra a Mátrix ért oda 27%-al, és a harmadik helyen pedig holtverseny alakult ki, ugyanis a Pókember illetve a Die Hard egyaránt 22%-ra volt jó a versenyen, ami kevés volt a tizenhat közé jutáshoz.

A H csoportban a nagyágyú Star Wars már kedd környékén otthagyta vetélytársait, az egy másik kérdés, hogy előnye egy percig sem volt akkora mint anno a Gyűrűk urának és a Harry Potternek. Ez persze az erős ellenfeleknek is köszönhető, hiszen az SW 42%-os végeredménye mögött ott van a Jurassic Park 33%-al (A dínók nagy napja a tegnapi illetve a mai volt, szavazataik harmadát ekkor szerezték be) A harmadik hely Leslie Nielsen vígjáték-trilógiája végzett, a viccelődés 26%-ot ért most. A meglepetés, hogy a verseny legnagyobb bukása a Péntek 13 lett, ami egyetlen egy szavazatot sem kapott(!). A horrorrajongók úgylátszik a Fűrészre meg a Kaptárra szívesebben nyomkodtak, igaz, hogy utóbbi szintén csoportutolsóként kiesett.

A nyolcaddöntőben így négy hét múlva Star Wars - Mátrix összecsapás lesz, amivel egyidőben a Transformers és a Jurassic Park küzd egymással. Sci-fi-s hét lesz az biztos. A másik érdekesség, hogy pár perc múlva útjára indítjuk a nyolcaddöntőket, ahol először a Fűrész - Keresztapa, illetve a Jégkorszak - James Bond párosok küzdenek. Lehet szavazni!
Íme a verseny csoportköreinek eredménye!!
|
Tetszik ez a verseny nagyon :D
Bánom, hogy a péntek13 beégett, tőlem kapott volna szavazatot :SS